Guessous Mesi - Átváltozás

Guessous Mesi - Átváltozás

2018.02.11.„A magam ura akarok lenni!”

2018. február 11. - Guessous Majda Mária

„Mikor annyi idős lehettem, mint ti, láttam egy mesét, amiben volt egy csodás pillangó. Akkor döntöttem el, hogy másnap átváltozom. Odamentem anyukámhoz, és mondtam: „ne lepődj meg, ha másnap nem találsz az ágyamban! Ha a válladra száll egy pillangó, akkor az én leszek.” Eljött az este és én álmomban azt éreztem a hátamon, hogy elkezdtek nőni a szárnyaim. Ember maradtam, de mégis egy csoda volt ez nekem, mert tényleg azt éreztem, hogy átváltoztam. Ezt az élményt beleszőttem egy dalba, aminek a címe Átváltozás lett. A dal, ami a veletek készült beszélgetésekből születik az ilyen átváltozásokról szól majd.”

Ismét a Pető Intézetben vagyunk a két ikerpárral, Annával és Nórival. Mesi a saját meséjével illusztrálja épp, hogy mi fog születni a közös beszélgetéseikből, mire Nóri a tőle megszokott pajkossággal válaszol. „Na, most már értjük akkor miről szól ez az egész!”

A lányok egyébként is szeretik a zenét, ott jártunkkor épp egy friss előadáson vannak túl: a Városmajorban léptek fel, ahol zongoráztak és énekeltek. „Kicsit csalódás volt, mert több hónapot gyakoroltunk és csak annyit mondtak, hogy ügyesek vagytok” – avat be érzéseibe Nóri. Izgultunk, össze is néztünk Annával és ezt láttuk a másik szemében is.” A lányok ennek ellenére sikerélményként gondolnak a koncertre: „olyan volt, mintha egy pályán lennénk, ahol át kell ugrani az akadályokat” - mesélik.

Az ikerpár életében nem csak a fellépésekkor kap központi a szerepet a muzsika, Anna például sajátos terápiaként tekint rá. „Amikor szomorú vagyok, elkezdek magamba énekelni és akkor felvidulok. Igazából mindegyik dalt szeretem, nem tudnám pontosan megmondani, hogy melyik a kedvenc.” Abban mindketten egyetértenek, hogy a dalok területén is a kihívást keresik akár énekelni, akár zongorázni kell az adott darabot. „Azt szeretem, amit nehéz megtanulni és van benne valami kihívás. Úgy gondolom, ezáltal többet tanulok, mintha egy megszokott dalt játszanék – mondja Nóri és ezzel testvére is egyetért. „A mi családunk mindig is ilyen volt, szeretjük a kihívást, apa is, meg anya is.„

A lányok életében a zene mellett fontos szerepet tölt be a sport is. Nóri fiús lánynak tartja magát, állítása szerint ezért is esett a választása a vívásra, amit tavalyelőtt kezdett el és azóta is imádja. Anna leginkább pancsolni szeret és itt hangsúlyozza a pancsolni szót. „Apukánk úszómesterként dolgozik és engem is meg akart tanítani úszni, de én nem nagyon rajongok ezért, inkább a magam ura akarok lenni. Mondtam is neki, hogy nem szeretem, amikor megmondják nekem, hogy mit csináljak.”

_93b3729.jpg

Az ikrek egyik legkedvesebb közös programja mégis az, amikor anyukájukkal közösen biciklizhetnek. „Ez felüdülés nekünk is meg anyunak is, el tudunk közben beszélgetni az élet nagy dolgairól.”

„Csak bele ne essetek az árokba!” - csipkelődik kedvesen Mesi, mire mindkét lány nevetésbe tör ki.

„Mit gondoltok, nektek mi a feladatotok?” - evez komolyabb vizekre Mesi. „Hogy nekünk is legyen családunk és legyenek gyerekeink, mint a „rendes” embereknek.” Nóri nem ennyire specifikus, de egy dologban ő is biztos: nem véletlenül van itt. „Több olyan műtétem is volt, amikor meghalhattam volna, de tudtam, hogy nem fogok, mert van még feladatom ezen a világon. Nem szeretném feladni és meg akarom valósítani az álmaimat.”

„Ezek nagyon fontos gondolatok, sok ember pont azért nem hisz a változásban, mert fél tőle.” - mondja Mesi, amivel Nóri is egyetért: „Én mindig azt mondom, ha nagyon szorongunk, akkor pont kihagyjuk a jót. Nem mondom hogy soha nem félünk, de lehet sokkal jobb lesz utána.”

A közös beszélgetésre szánt idő lassan lejár, a lányokra vár az ebéd, lehet közben összefutnak Nóri szerelmével is. A hírre mindketten felkapjuk a fejünket és természetesen mindent tudni akarunk.

„Marcinak hívják, hét éve vagyunk együtt. Egy másik csoportban van, egy hónappal idősebb nálunk és kerekesszékes. Itt ismertem meg a suliban, elsőben egy szobában voltunk. Egyszer játszottunk, majd egymás szemébe néztünk. Így történt.”

„Hány éves voltál akkor?”

„Hét – nyolc! Majd bemutatom!”

„Ez is egy csoda!” - nevet fel Anna, majd elindulunk az ebédlő felé.

2018.01.03.„Én nagyon szeretnék madár lenni..."

„Én nagyon szeretnék madár lenni, de ez elég furcsa lenne.. Már az erkélyre is félek kimenni, az meg milyen már, ha egy madár tériszonyos?”

A Semmelweis Egyetem Pető András Konduktív Gyakorló Általános Iskolájában és Kollégiumában, közismert nevén Pető Intézetben vagyunk és a szárnyakról beszélgetünk egy tinédzser ikerpárral, Nórival és Annával. A lányok egy központi idegrendszeri sérülés miatt nehezen mozognak, mind a négy végtagjuk gyengébb, de elszántan harcolnak azért, hogy idővel az igazi tehetségeik és képességeik bontakozzanak ki, melyben sokat segít ez a speciális iskola.

peto_intezet_2.jpg

 „Van olyan, amikor egy rudat fogunk a kezeinkkel és úgy járunk” - mesél Nóri azokról a gyakorlatokról, melyek az áhított cél felé segítik őket, mire Mesinek rögtön egy kedves hasonlat jut az eszébe:

"Mintha a szárnyaitokkal tanulnátok járni!”

A lányok nevetve fogadják a példát, majd a fantáziálgatás odáig fajul, hogy fény derül az ikrek képzeletbeli szárny-tulajdonságaira is. „Én lányos vagyok, szóval piros, narancssárga, rózsaszínű lenne és nagy” - mondja Anna, míg testvére, Nóri inkább a zöld-sárgára voksol, lehetőleg közepes méretben. „Nem akarok nagy szárnyat, akkor beakadnék mindenhova.”

A képzeletbeli repülés egyébként is nagy szerepet tölt be a lányok életében.

„Néha érzem, hogy pezseg a testem és mintha tényleg szárnyaim lennének. Úgy kezdődik, hogy először a lábam pezseg, aztán felmegy a testemre és ebből alakul ki a szárny”- meséli Anna, míg Nórinak más élményei voltak az álombéli szárnyalásról. „Nekem is volt hasonló, de én nem ember voltam, hanem madár és úgy lett szárnyam. Volt egy szakadék én meg zuhantam és pont az alja előtt megálltam. Néztem, hogy miért nem zuhanok tovább, majd visszamentem a szakadék tetejére. Számomra egyébként az is repülés, amikor a gondolataimban repkedek, ez minden este így van. Arra gondolok például, hogy mit fogok csinálni holnap vagy több év múlva.”

Szárnyak ide vagy oda, a lányok abban mindketten egyetértenek Mesivel, hogy vérbeli átváltozók, akik folyamatosan arra törekednek, hogy  jelenlegi állapotuk ellenére fejlesszék az őket, ám a képzeletbeli kívánságok listáján mégsem magukat helyezik előtérbe.

„Az első kívánságom a családom lenne, hogy boldogan éljünk és semmi gondunk ne legyen soha. Ez a legfontosabb” – mondja Anna akkor, mikor Mesi a vágyairól faggatja. „Utána jövök én: járni akarok és azt szeretném, hogy ne veszítsek el senkit.” Nóri egyetért testvérével, számára is a család áll az első helyen: „legyen mindenki boldog és ne legyen semmi baj, legalább egy ideig. Aztán egy kicsit már unalmas lenne, hogy semmi nincs” – folytatja Nóri, mire mindannyian nevetésben törünk ki.

peto_intezet_1.jpg

A lányok hozzáállása és humora elképesztő, a Pető intézetben pedig messze földön híres. Amikor egyik csoporttársuk szomorú, a lányok máris ott teremnek és segítenek: „ilyenkor próbáljuk felvidítani őket és vicceseket mondani” – meséli Anna.

Az ikrek a pozitív hozzáállást az anyukájuktól tanulták. „A családunk egyik része, anyu meg mi vidámak vagyunk, szerintem ezt tőle örökölhettük. Nagyon ritkán vagyunk szomorúak, de akkor mindhárman.” Ha a lányok nagy ritkán elkeserednek, akkor anyukájuk mindig ott terem: „anyu mond egy viccet, vagy valami vicces történik és akkor sokat nevetünk.”

A lányok több tucat műtéttel és nehézséggel a hátuk mögött egyáltalán nem elkeseredettek sőt, konkrét elképzelésekkel állnak a jövőhöz. Terveikről, a világhoz való viszonyukról, valamint az átváltozásukhoz vezető út mérföldköveiről a következő részben lesz szó.

 

 

2017.12.01.Ne sértsük meg a Fennvalót...

Ha a világ ilyen jól volna, mint én, akkor én is még jobban lennék!

„A jó házasság titka, hogy örvendezni ketten együtt kell, dühöngeni, csapkodni, káromkodni viszont felváltva. Saját találmányom és hirdetem is. Ezen múlik az egész” – avat be minket a hosszú házasság titkába András bácsi, aki több mint hat évtizedet élt le boldogságban a feleségével.

„Szinte vígjáték volt, ahogy megismerkedtünk. Egy barátom mondta, hogy a szomszédjában van két erdélyi leányka, látogassuk meg őket. Azt mondta, hogy a fiatalabbnak ő akar udvarolni, a másik meg jó lesz nekem. Elmentünk, bemutatkoztunk, de vele nem álltak szóba, mert nagy linkóci volt. A feleségem akkor végzett a tanárképző főiskolán, a diplomaosztó után össze is házasodtunk. Igaza lett a hantás kollégámnak, mert 62 évet éltünk le együtt.”

Ekkor már András bácsi is befejezte a színművészeti főiskolát, ahonnan már mehetett is dolgozni a Nemzetibe. Az ígéretes színészi pályát aztán megtörte a forradalom és az ifjú színész kénytelen volt minden másnap fegyverrel őrködni az épület előtt. „Szerencsére később nem vontak felelősségre, a forradalom után újra a Nemzetiben lehettem még egy-két évig. Annyival büntettek, hogy nem lehetett állásom egy ideig, az nem számított bele a nyugdíjba és a két gyerekemet csak magánorvoshoz vihettük” András bácsi rengeteg magyar filmben játszott, de megfordult 15-20 külföldi produkcióban is, azonban egy teljesíthetetlen követelés miatt többet nem hívták. „Meg kellett tanulnom egy teljes török szöveget, de csak egy mondat maradt meg, mert egy napom volt rá.”

András bácsi fia, Ákos örökölte édesapja művészeti hajlamát és operaénekes lett, ahogy görög származású felesége is.  „Életem legnagyobb boldogsága, hogy olyan jól megvannak együtt, a menyem nem győzi dicsérni a fiam, mennyit segít. Ez nagy öröm nekem, ahogy a tekergő, 19 éves unokám is, aki vágó szeretne lenni, a színművészetin tanul.”

András bácsiék sokáig nagyon szerettek volna visszaköltözni Erdélybe, mert úgy érezték, hogy amit itt tanultak azt haza kellene vinniük és tovább adni. „Egy új román világot láttunk, amit nem tudtunk elviselni, visszajöttünk.” Az idős úr 35 éve él Budaörsön, ideje nagy részét kerti munkákkal köti le. Ő sikeresen megteremtette a békeszigetét magának, de az azt körülvevő világgal nagyon elégedetlen és úgy érzi, sok alapvető érték kihalóban van, a változás szele kedvezőtlenül érintette az emberiséget.

“A vallást mi például egy szép mesének tartjuk és az Istent leginkább Mindenhatónak mondjuk. Egyszer láttam egy színházi előadást, ahol a pásztor egyszerűen a „mező” közepére pisilt. Nagyon megbotránkoztam, ez nem szokás nálunk. Mi egy fa alá húzódunk, hogy ne sértsük meg a Fennvalót. Sok ilyen tradíció van, amiket meg kellett volna menteni.”

„Az ember lélekből áll, megpróbálhat jó lenni vagy hagyja magát rosszá válni. A világhoz és a természethez való alkalmazkodás ősi szokás, ami a székelyföldiekben külön megvan. Hihetetlen kincse volt az én őseimnek a munkára való késztetés ereje is, a gyerekeknek sugallták, hogy dolgozni kell. Ez olyan tulajdonság, amit nem tudom, hogy vissza lehet-e hozni. A modern társadalomból hiányzik, de a falvakban megvan még a közösség fegyelmező ereje és a dolgozni akarás: a tevékenység vágya is minden gyerekbe bele van oltva. Nálunk mindenki azon igyekezett, hogy valamivel közreműködjön, tudjon segíteni. A férfiaknál a kasza volt a szimbólum, én is úgy mentem végig kaszával a vállamon, mintha minden ablakból leányka fejek figyelnének, hogy lássák, vagyok valaki.”

„Ha a világ ilyen jól volna, mint én, akkor én is még jobban lennék!” – mondja a bácsi, de egyáltalán nem rossz kedvűen, egy apró mosoly azért csak-csak ott bujkál a szája szélén.

Óriási élményekkel gazdagodva távozunk Mesivel, akinek a kezében ott lapul András bácsi könyve, benne egy különleges élettörténet. Alig várom, hogy én is elolvashassam, már csak falevélen kellene megtanulnom zenélni!

2017.11.17.Egy életre meghatározta az életemet, hogy a fogolytáborból meg tudtam szökni…

 

 Egy életre meghatározta az életemet, hogy a fogolytáborból meg tudtam szökni…

 „Éppen most múlt 72 éve, hogy elmenekültem és holnapután ünneplem a hazaérkezésemet. Ezek után már könnyebb volt elviselni a világot.”

 A budaörsi otthon egyik szobájában Ambrus András dedikálja Mesinek az életéről szóló, "A Mindenható markában" című könyvét. Mesi utólag megsúgja nekem, hogy számára különleges erővel bírnak az idős úrral való találkák, mert a bácsi egy számára fontos emberre emlékezteti. „András bácsit hallgatva nagyon sokszor jut eszembe Nagypapám, aki idén volt 102 éves. Hihetetlen sorsa van neki is, sok hasonló nehéz és küzdelmes kalandon ment át ő is. András bácsihoz hasonlóan ő is rengeteget énekel, ráadásul mindkettőjük életfelfogása és akaratereje kivételes. Hiszem, hogy az éneklés erejének is köszönhetik, hogy még mindig köztünk vannak.”

 A román iskola elvégzése után általános mozgósítást rendeltek el Székelyföldön és a fiatalembert, aki akkor még a 18 évet sem töltötte be, behívták. „Először nagy lelkesedéssel végeztem a feladatot és meg kell mondanom, a mai fiataloknak sem ártana egy fél év katonaság. Mozgásra késztettek, sok mindent megtanítottak és úgy tudtak fegyelmezni, hogy az hihetetlen” – meséli a kezdetekről az egykori hadfi.

 András bácsi a fronton is szolgált, a határőrségtől először a repülősökhöz kérette át magát, aztán időjárás-előrejelző lett. Hamarosan nyílt titokká vált, hogy a háborút elvesztették, ám a harcok továbbra is folytatódtak egészen addig, amíg az oroszok előrevonulása miatt vissza kellett vonulniuk. A fiatal baka úgy döntött, hogy harmadmagával kiválik a társaságból és meghúzódnak a Balaton mellett. A galiba akkor kezdődött, mikor valaki feljelentést tett és hadbíróság elé állították őket szökés vétsége miatt. Az akasztás szinte garantált volt, ám ekkor szerencsés fordulat következett: „Olyan bírónk volt, aki járt már a szülőfalumba és megismert a tájszólásomról. Elnézte a szökésünket és azt diktálta a jegyzőkönyvbe, hogy tisztálkodni tértünk haza az útba eső ismerősünkhöz.

dsc_3284.JPG

Bár a kivégzést megúszták, a kálváriának és a katonáskodásnak nem lett vége: miután csapataink visszahátráltak Ausztriába, a németek lefegyverezték András bácsiékat és munkaszolgálatosak lettek. „Ott éltük meg a háború végét. Már indultunk vissza, mikor csapdába kerültünk, az oroszok összetereltek és egy fogolytábort létesítettek a Dunántúlon. Onnan vittek tovább a szomszédos Románia túlsó felére, az orosz határra, ahol étkezés és víz is alig volt, örültünk, ha egyszer ettünk.” András bácsi leleményességének és kondíciójának hála végül meg tudott szökni, amit a mai napig sorsfordító pillanatnak, afféle átváltozásnak él meg.

 „Sok minden felmerül, hogy mit nem kellett volna tennem az életemben, de mivel ezt a kort megértem, az az érzésem, hogy minden úgy volt jó, ahogy.”

 A búskomorság egyszer régen odáig fajult, hogy András bácsi fejében még az öngyilkosság gondolata is megfordult egy villamos út alkalmával. Amikor körbenézett a járművön három fiatalemberre lett figyelmes, akik közül az egyiknek mindkét keze hiányzott. Az idős úr elszégyellte magát és arra jutott, hogy az ő bánata ehhez képest nem is nagy és a látottak a mai napig  emlékeztetőként szolgálnak neki.

 Szerencsére ma már nem gyötrik András bácsit ilyen mély lelki válságok, de az tény, hogy a mostani világgal meglehetősen elégedetlen.

dsc_3275.JPG

„Sok mindent meg kéne változtatni, de ez lehetetlen. Az emberiség el fog pusztulni, mert megsértette a természetet. Ápolni kellene az évezredes hagyományokat, megtartani a falvakat, kézzel végezni a földművelést. A világ változhatatlan, nem lehet visszafordítani csak akkor, ha Isten újrateremti az embert. Nem kellett volna megélnem azt, ami most történik a világban. Az egyetlen dolog, amivel el tudom terelni a figyelmem, hogy sokat dolgozom kint a kertben.”

 András bácsi 35 éve lakik Budaörsön, a házához egy nagy kert tartozik, amivel sok a munka ugyan, de az idős úr mégis élvezi, ráadásul a jó levegőn lehet. Óriási szívfájdalma azonban, hogy egy ideje csak egyedül élvezheti a békés nyugdíjas éveket, feleségét, akivel 62 évig éltek makulátlan boldogságban, pár éve vesztette el.  „Szinte vígjáték volt, ahogy megismerkedtünk.” – csap bele András bácsi a romantikus történetbe, melynek végéről csak a következő fejezetben rántjuk le a leplet..

 

2017.10.21.Mesivel nagyokat pislogunk, mint hal a szatyorban...

Mesivel nagyokat pislogunk, mint hal a szatyorban, majd lelkesen örvendezünk a produkciónak.

Budaörsön vagyunk, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondozó Központjában, mely idősek nappali ellátásával foglalkozik. Csak pillanatok teltek el András bácsi rögtönzött koncertje óta, mely során egy népdalt adott elő egy falevél segítségével. Nem írtam el, falevél volt, abból is a mezei fajta, azonban András bácsi tudományának hála ez a megszokott természeti jelenség átalakult valami egészen mássá, egész pontosan egy hangszerré.
dsc_3284.JPG

A román pásztoroktól tanultam, ők nyírfakéregből faragták ki, annak bársonyos hangja volt, nem olyan visító, mint ennek. Ez egyébként egy székely népdal, amit Kodály Zoltán a legősibbek közé tartott. Az én szülőfalumban, Gyergyóújfaluban gyűjtötte, 1910-ben jegyezte le. Azóta már tudjuk, hogy ez nem csak a népünk sajátja, keleti gyökerekkel rendelkezik” – meséli András bácsi, aki óriási szakértelemmel rendelkezik népdalfronton.

„A dalokkal kapcsolatban van egy szomorú tapasztalatom… Amikor járkálok valahol, nincs olyan, hogy ne szólnának rám, hogy nekem milyen jó kedvem van, mivel éneklek. Ez egy felfogás, mely szerint valaki csak azért énekelhet, mert jó kedve van vagy mert be van rúgva. Na most, ha nem öröklöm meg ezt a szokást – mert, hogy ez szokás volt nálunk - akkor már nem lennék itt. Olyan időket éltem át, főleg a forradalomkor, amit ha nem tudok magamból kikáromkodni a dalok által, akkor..”- mereng el András bácsi, majd elhallgat egy pillanatra. „Ugyanígy segített az is, mikor egy-egy költeményt elmotyogtam magamnak.”

Ambrus Andrásnak hosszú és kacskaringós út vezetett a budaörsi nyugdíjas évekig.

A Kárpát-medence leghidegebb pontján, Gyergyóújfaluban látta meg a napvilágot. Már gyermekkorában is sok nehézséggel szembesült, erdélyi magyarként „el kellett viselnie a kisebbségi sorsot.” Tanulmányait egy román iskolában végezte, ahol saját szavai szerint „meg akarták semmisíteni a magyarságot”, ráadásul iszonyatos kíméletlenséggel verték őket.

„Minden kárban van valami haszon, úgy éreztem, hogy szép nyelv a román, noha nem szívesen törődtem bele, hogy magyarul nem tudó és nem is akaró tanítóink voltak.” Az egykori gyermek fiúcska sajátos kompenzációt talált ki sérelme enyhítésére: „ha kénytelen voltam megtanulni például egy királyt dicsérő verset, akkor bosszúból megtanultam A walesi bárdokat is. Ha egy román költeményt kellett tudni, akkor megtanultam két magyart is. Akkoriban olyan nyolc órányi vers volt a fejemben, Petőfitől A helység kalapácsát most is egy szuszra el tudom mondani.”

dsc_3275.JPG

András bácsi egész életét „benőtte” a népdal és a versek szeretete, azonban arra sokáig kereste a választ, mi is a népdal éneklésének misztériuma, hogyan lehet azt hitelesen előadni. Az elmúlt esztendők alatt végül rálelt a megoldásra: „azt a lelkiállapotot kell magamra ölteni, amiről szól a dal” - mondja el a titok nyitját, majd bele is kezd egy énekbe:

„Mihelyt, mihelyt férjhez mentem, mindjárt búsulásba kezdtem,”
én uramat nem szerettem, egy komámmal megölettem.”

„Az a hátborzongató számomra ezzel a dallal kapcsolatban, hogy nálunk csakugyan megölette egy ismerős nő a férjét a szeretőjével, az erdészpásztorral lelövette. Bírósági ügy lett belőle és öngyilkos lett a hölgy is. A másik dolog pedig az az, hogy legénykoromban felcsippentett a borbélynak a felesége, de az hagyján! Tudta, hogy van géppisztolyom és azt sugallta, hogy lőjem le a férjét. Úgy elszaladtam, mint a nyúl! No, ez az a háttér, amit tényleg át kell érezni ahhoz, hogy az ember egy népdalt jól el tudjon énekelni.”

Szerencsére Mesi átmegy András bácsi szigorú rostáján akkor, mikor két, Gyergyóújfalu környékéről származó éneket is előad.: „hát gratulálok nagyon jó volt, meghökkentően jó!”

„Mit tetszett érezni, mikor hallgatta?”

„Az otthonom jelent meg” – mélázik el a 92 éves bácsi, aki büszke székelynek tartja magát , ahol fontosak voltak a helyi tradícióik is. „A fonók és a kaláka ott olyan kivételes értékrendet jelentett, ahol egymás közelében voltak az emberek, ráadásul jó alkalom volt a beszélgetésre. Minden fonónak megvolt a maga mesemondója, a viccmestere, az ének indítója.”

„A világ egy nagy marha.. Az ősi hagyományokat nem csak hagyjuk lepotyogni az idő döcögő szekeréről, de le is hajítjuk őket és még rá is tapsunk. Akkor még közösségek voltak és egészséges emberek, ma már ilyenek nincsenek” - nosztalgiázik tovább az idős úr.

„Sok minden van, amit meg kéne változtatni, de ez lehetetlen. Az emberiség el fog pusztulni, mert megsértette a természetet. Szeméttel van tele a tenger. Édesanyám 93 évet élt, nagyon okos asszony volt, 7 gyermeket nevelt, a falu legismertebb személye volt. Ő mondta, mikor a nagy űrkutatásról beszéltünk, hogy neki ez nem tetszik: addig mászkálnak ott fent, amíg levernek onnan valamit.”

A székelyföldi gyerekkor után András bácsit besorozták és még be sem töltötte a tizennyolcat, már katonáskodott. Élete innentől kezdve nem várt fordulatokat vett sőt, majdnem ki is végezték. Hadifogságának és szökésének története már csak a következő fejezetből fog kiderülni, ahogy arra is fény derül, hogyan úszta meg az egykori baka a szinte garantált halált, majd miként vált a Nemzeti Színház elismert színészévé.

 

 

 

 

 

 

2017.10.12.”Lelked nemes, mint a neved…”

„Lelked nemes, mint a neved,
Merre vagy hát, Te kedves?
Kereslek hát, de nem talállak,
Hiányzol hát, Te kedves.”

„Van egy barátnőm, akit nagyon rég láttam. Neki írtam ezt a verset” – meséli Niki miután Mesi felolvasta a lány költeményét. Még a beszélgetések indulásakor Mesi kérte, hogy ha van kedve, hozzon egy szerzeményt, így ő írt is egyet. „Már két hete a fejemben volt ez a négy sor, csak akkor még nem tudtam, hogyan írjam le, végül ezt sikerült belőle kihoznom.” Azóta már nyolc vers látott napvilágot, benne is beindult az alkotási vágy, pedig a találkozások előtt még szerénykedett az írással kapcsolatban: „Nem mindig tudok ilyen jól fogalmazni, színezésben jobb vagyok.”

md-3245.jpg

Niki és a mandala egy pomázi doktornőnek köszönhetően találtak egymásra a rehabilitáción töltött hónapok alatt. Az alkotásnál nincs semmilyen koncepció, azzal a filctollal indít, ami épp a keze ügyébe kerül. „Ha pirossal kezdek, akkor nem rakok hozzá narancssárgát, csak mondjuk citromot vagy zöldet, mert ezek illenek hozzá. Ilyenkor teljesen kikapcsolódok és nem a problémákkal van tele a fejem. Szeretek valami élénkebb színt belevinni, ez javítja a kedvemet - magyarázza az ő kis sajátos terápiájáról Niki.

„Van még olyan dolog, amit szeretsz csinálni?”

„Egyszer egy volt osztálytársamtól kértem egy fényképezőt, mielőtt kimentem volna Rómába. Egy nap alatt 90-100 képet csináltam” - lelkendezik és már kapja is elő a telefonját, hogy az azon készült felvételeket is megmutassa nekünk. Niki 2016-ban volt az olasz fővárosban, ahol még a pápát is egészen közelről láthatta. „Ugyanolyan, mint a képernyőn, nagyon kedves.” Az útra a lány úgy tekint, mint amolyan lelki táplálékra, amiből azóta is merítkezni tud, bár voltak ezzel kapcsolatban kellemetlen tapasztalatai is.

„Mikor visszajöttem, elkezdtem beszélgetni egy hölggyel aki közölte, hogy milyen jó dolgunk van, mert mi külföldön nyaralunk. Abba bele se gondolt, hogy mellesleg milyen sorsunk van, ráadásul nem is mi fizettük az utat, de ezt már végig sem mondhattam. Hallottam ilyet is, hogy nekünk nem kell szállásdíjat fizetni, pedig dehogyis nem... Meg, hogy minket kiszolgálnak, holott a sorban álldogálást nem neveznem éppen annak. Aki azt mondja, hogy jó a hajléktalannak, felajánlom, hogy cseréljünk egy hétig, próbáljuk ki!”

A lány szerencsére nem csak kritizálókkal találkozik, de nagyon sok segítő szándékú emberrel is. Legjobb barátnőjével három éve ismerkedett meg a Fehérvári úti Vásárcsarnokban, ahol az asszony épp a portékáját árulta. „Másnap már együtt törtük a diót.” A lányok havonta egyszer találkoznak, gyakori program a különböző növények gyűjtögetése, amikből aztán a barátnője mindenféle csodát alkot. Niki sok időt tölt egy kávézóban dolgozó barátnőjénél is, ahol hódolhat nagy szenvedélyének a kávézásnak is.

Kitartása már korán megmutatkozott, szinte falta a hegyeket, rengeteget kirándult olykor meglehetősen nehéz terepeken is. A tragédiák érthető módon őt is nagyon megedzették, de ezekre egyfajta építőjelleggel is tekint. „A korábbi énem és a mostani között érzékelek pozitív változásokat, ezeket az akaraterőmnek köszönhetem. Tartom a szabályom, hogy nem iszom és nem fogom a saját egészségemet tönkre tenni.”

Niki életében fontos szerepet kap az istenhit is, amely átsegítette őt a legnagyobb kríziseken. „Minden vasárnap bejárok a templomba, esténként pedig imádkozni szoktam úgy, hogy senki ne hallja. Nekem ez nagyon sokat segít.”

Niki nagyon hálás az elért eredményekért és a mindennapokért, hogy túlélte az egyik napot a másik után és mindegyik pillanatot sikerként könyveli el. Szeretné, ha a világ kicsit normálisabbá válna és hogy az emberek ne nézzék le a másikat pusztán azért, mert szegény.

„Mit szeretnél még, hogy változzon?” - kérdezi Mesi. „Bátorságot! Az ismeretlentől való félelem a tragédia óta bennem van.”

Nikinek most már semmi oka nincs a változástól való ijedtségre, szeptembertől még inkább rendeződni látszik élete, munkahelyre talált, ahol jól érzi magát. Az élete végre igazán pozitív fordulatot vett és már ő is látja a fényt az alagútvégén. A Mesivel való találkozások szintén jót tettek a lánynak, igazán fel tudott oldódni és ki tudta beszélni élete tragédiáit is. „Minden egyes alkalmat vártam! Nekem nincs nagyon olyan, akivel tudnék beszélgetni... Ha más lennél, olyan, aki nem ennyire szimpatikus, lehet nem nyílnék meg ennyire...”

md-3200.jpg

Ha Niki eddigi hozzáállását és kitartását nézzük, biztosan megtalálja a helyét, híres mosolya pedig továbbra is olyan ragadós lesz, mint itt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miklós utcai Hajléktalanellátó Központjában.

A dal szövege és dallama már születőben… Mesi előkapja hangszerét és megmutatja a beszélgetésekből életre keltett dal egy részletét.

Niki a bejáratott mosolyával az arcán hallgatja.

Ez mindig jó jel.

2017.09.25.A kéregetés is azért hiányzik...

[:hu] 

A kéregetés is azért hiányzik, mert el lehet cseverészni, jobban át tudják érezni a sorsomat...

Niki arcára ránőtt a mosoly. Olyan, mintha a füle mögött két titkos mágnes bujkálna, melyek felfelé húzzák a szája széleit és nem engedik. Öröme fertőző és akaratlanul ráragad arra is, aki vele beszél. Pedig Niki sorsa közel sem felhőtlen, életét tragédiák árnyékolják be, ennek ellenére elképesztő kitartással és lelkesedéssel kimászott a legmélyebb gödrökből is. Életkedvét receptre kellene felírni, története pedig sokak számára tanító jellegű lehet.

Nikivel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miklós utcai Hajléktalanellátó Központjában találkoztam először, Mesit már ismerősként üdvözölte. Nincsenek kínos körök, velem is hamar megtalálja a hangot és olyan könnyedén elcsacsogunk, mintha ezer éve ismernénk egymást. „Szeretek beszélgetni, a villamoson és a buszon utazva nagyon sok ember történetét megismerhettem. A kéregetés is azért hiányzik, mert el lehet cseverészni, jobban át tudják érezni a sorsomat.” Miközben kedvesen azon rivalizálunk, melyikünk szenved jobban a fullasztó melegtől, fesztelenül körbevezet a szobáján, melyet több asszonnyal oszt meg.

A saját szállás korábban még elképzelhetetlen volt a harmincadik évét taposó lánynak: hat hónapig az utcán élt, majd három évig alkalmi szállásokon húzta meg magát. „2012 szeptember 4-ig a szüleimmel laktam egy nyolcadik kerületi önkormányzati lakásban, próbáltam elviselni az italozásukat. Egyre többet ittak, anyámnak négyszer volt eltörve vagy a keze, vagy a lába, édesapám többször kísérelt meg öngyilkosságot. A végén már a rendőrség is rendszeresen kijárt és elegem lett, eljöttem otthonról és inkább az utcára mentem.”

A fiatal lány kéregetésből próbálta meg eltartani magát, kisebb-nagyobb sikerrel. „Akkoriban napi 2-3 órákat aludtam, be volt dagadva a bokám, de valamiért nem akartam szállásra menni, a nyarat inkább kint töltöttem. Ide november 12-én jöttem be és februárig egész jól mentek a dolgaim. Aztán 2015 februárjában történt egy tragédia, apám brutális módon megölte anyámat, a lakást pedig elvesztettem, mert egyik adósság jött a másik után, mindenki rám szállt.”

Niki a borzalmak ellenére igyekezett összeszedni magát, de nem tagadja, előfordultak nagyon nehéz pillanatok: „volt, hogy nagyon rossz idegállapotban voltam, zavartak a hangok meg minden. Végül felhívtam egy pszichiáter ismerősömet, aki elintézte, hogy felvegyenek a pomázi kórházba, ahol 3 hónapig voltam, majd utána kerültem ide.”

A lány élete szerencsére pozitív fordulatot vett, szeptembertől Tordason fog lakni, ahol női ruha készítőként dolgozik majd és a lakhatása is biztosítva lesz. „Arra vágyom, hogy rendeződjön az életem. Nekem fontos, hogy legyen egy olyan hely, ahol nem ismernek, mert akkor jobban tudok intézni mindent. Ezért lesz jó ősztől.”

Mikor Mesi arról faggatja Nikit, hogy mit üzenne sorstársainak, és egyáltalán a világnak, már kapásból jön is a válasz: „ne igyanak! Nem éri meg, ide lehet jutni. A gyilkosság is az ital miatt volt, azóta tudom, hogy mit tud okozni. Ha én meg tudom állni, más is. Remélem, sokan tanulnak a példámból. És hogy mit kívánnék? Változzon meg az emberek gondolkodásmódja és nézzenek más szemmel a hajléktalanokra, ne ítélkezzenek!

A menhely irodájának asztalát közben ellepik Niki tarkabarka mandalái. A színes ceruzákhoz akkor menekül, mikor szomorú vagy egyszerűen csak el akarja terelni a figyelmét.

„Fogadj el egyet, kérlek! Válassz nyugodtan!” - mondja Niki a jellegzetes mosollyal az arcán, majd felém nyújtja a méretes mandalastócot.

Elveszek egy igazán színes darabot, majd aláíratom.

Niki mosolya rám ragadt, most már rólam is levakarhatatlan.
Hogy találtál a mandalára, Niki? - kérdezi Mesi a lányt, de a válasz már csak egy következő fejezetből derül ki..

 [:en]Currently only in Hungarian…[:]

2017.09.19.Gyermekálmok

[:hu]„Mi ez a sok papír?” - kérdezem Mesit, miközben a Margitsziget zöld pázsitját apránként kezdi beborítani a telefirkált fecnirengeteg.

„Gyermekálmok.”

Sin Olivér (1foto.hu)

Mesivel még mindig a szabadtéri irodánkban vagyunk ,a melegben kezd ropogósra sülni a fejem, de engem most jobban érdekel a fűre borított gyerekmisztika.

„Több osztállyal is dolgoztam már a MUS-E programban” – mondja Mesi, miközben lopva leolvasom az egyik papirosról a „többször legyek őszinte” kívánságot. „A Yehudi Menuhin által létrehozott program hátrányos helyzetű, alsó tagozatos gyerekeket céloz meg és a művészet erejének segítségével igyekszik elérni azt, hogy ezek a gyerkőcök lelkileg és szellemileg is egészségesebbek legyenek. Különlegessége még a programnak, hogy a foglalkozásokat iskolai tanóra keretén belül tartjuk, tehát órarendbe vannak beágyazva.”

Az Átváltozás legelső szereplői Mesi harmadikba lépő osztálya, akikkel a változás témáját boncolgatták mindenféle szempontból.
                                                            Sin Olivér (1foto.hu)

„Hozattam velük kicsi kori fotókat, majd összehasonlításképp mindenki az arca mellé tette ezeket a képeket, így kívülről az osztálytársak is láthatták egymáson az idő múlását. Beszélgettünk olyan kedvenc ennivalókról vagy játékokról, amiket régen szerettek és most nem, vagy épp fordítva. Vittem be régi és új könyveket is, megnéztük melyiknek van szaga, milyen tapintása, mi a különbség múlt és jelen között. Aztán elkezdtem velük játékosan beszélgetni arról, mit szeretnének, hogy mi  változzon meg a környezetükben, a világban, a családjukban és magukban. Ezeket úgy „adták át” nekem, hogy leültem egy fotelbe, odajöttek hozzám, majd belesúgták a fülembe a kis titkaikat. Leírtam a vágyaikat, és ezekből kiindulva születik a dalszöveg. A döntés fontosságáról is sokat beszélgettünk, e köré is épültek a játékok is, hiszen a változáshoz sokszor elengedhetetlen a döntéshozatal. Hála Istennek nagyon élvezték ezt a sok órát magába foglaló alkotási folyamatot!”

 

A papirosokból nemcsak kívánságok, de sorsok is kirajzolódnak és egészen szíven üti az embert, milyen dolgokra vágyik egy nehéz körülmények között élő kisgyerek. Itt nem nyüzsögnek a „végtelen csokit és játékot” típusú óhajok, ellenben sok a családi kapcsolatokra fókuszáló kérés: „kis testvért szeretnék”, ahogy előfordul az is, hogy a gyerekek egymásnak kívánnak dolgokat: jöjjön vissza az apukája és soha ne menjen el”.

 

„Az ének eleje egy indiai altatódallal indul. A történetben a gyermek egy nehéz nap után, nehéz szívvel lefekszik, majd álomba szenderül, ahol mindenféle csoda történik vele és a dal végére hőssé válik.” - meséli Mesi, majd előkerül a bağlama és már énekli is nekem a gyermekálmokból szőtt dallamot.
Sin Olivér (1foto.hu)

 

Hallgatom a zenét és közben olvasom a kívánságokat. Elmélázom.

Csak remélni tudom, hogy Mesi apró múzsáira szintén olyan hős sors vár, mint az ének főszereplőjére.

Kép: Filep Krisztina Mandula (MUS-E Magyarország koordinátora)

 

 

 [:en]Currently only in Hungarian...[:]

2017.09.04.Első BLOGbejegyzésem!

[:hu] 

Élettörténeteket, sorsokat gyűjtök, amik tanítanak engem, talán téged is, és másokat is… Végül ezekből a beszélgetésekből dalok születnek...

 

Gyerekkorom óta nagyon foglalkoztatnak a különböző sorsok, gondolkodásmódok. Szeretek beszélgetni, együtt lenni másokkal. Figyelni, ahogy csillog a szemük, ahogy megjelenik tekintetükben az a „fényes szikra”, ami mindannyiunkban benne van. A népdalok többek között ezért is ragadtak magukkal, mert általuk egy őszinte és életszerű világba csöppenhettem. A műfaj magával hordozza a „gyűjtéseket”, a találkozásokat olyan emberekkel, akik még hordozzák a régmúlt kincseit és örökségét. A mai napig ámulattal hallgatom az idősek szavait és dalait, akik kapaszkodókat nyújtanak egy szebb és teljesebb világ felé.

 

2016-ban az újabb népdalösszeállításaimon túl megszületett az első saját dalom, az „Átváltozás”. Egy új zenei világ kapuja nyílt ki számomra, ami nagyon hasonló volt a korábbihoz, mégis egy teljesen új út. Úgy éreztem, hogy a különböző zenei hagyományok dallamainak és szövegeinek összefonásán túl az alkotásnak egy nagyon izgalmas módja a szövegírás és a zeneszerzés. Gerivel, a Férjecskémmel sokat beszélgettünk az Átváltozásról és mivel olyan sok emberben okozott pozitív visszhangot, ezért úgy éreztük, érdemes lenne egy lemezbe sűríteni ezt az újabb zenei világot, amiben ez a két alkotási mód találkozik. Az lemez megszületésének mikéntjét sokáig nem tudtam, de egyszer csak „bevillant” hogyan tudnék elindulni….

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=HsaBkMmdtrQ[/embed]

„….nehéz sorsú embereket látok magam körül, akikkel beszélgetek. Diktafon a kezemben, és hallgatom a történetüket, figyelem a szemük csillogását, szívvel-lélekkel együtt vagyok velük. Élettörténeteket, sorsokat gyűjtök, amik tanítanak engem, talán téged is, és másokat is… És ezekből a beszélgetésekből dalok születnek...”

 

Valahogy így láttam magam belül. Ez a belső álom magával ragadt és kezd valósággá válni. Olyan dalok vannak születőben, amelyeket nem csak én egyedül, vagy a zenésztársaimmal alkotok meg, hanem más szociálisan vagy egészségügyileg hátrányos helyzetű emberekkel való beszélgetések által. Dalok születnek, amelyek egy-egy sorsot, egy-egy szociális helyzetet/társadalmi réteget képviselnek. Ehhez a művészeti kezdeményezéshez hála Istennek egyre több partnerintézmény kapcsolódik, mint pl. a MUS-E program, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, vagy a Pető Intézet.

 

Mindenkiben ott él egy kicsi hős, ami „megmozgat száz hegyet”, aki átváltozik pillangóvá, vagy “Vasemberré”, vagy csak egyszerűen képes a buktatókon önmagát és másokat is átsegíteni. Egy olyan „fényes szikra”, ami „nem parancsol és nem panaszol„ és igazán szeret. Ez a „fényes szikra” ott lakozik ezekben a rendkívül nehéz sorsú emberekben is.

Így beszélgetek pl. hajléktalannal, magára hagyott idős emberrel, daganatos gyermekkel, nehéz sorsú anyával….Ők alázatukkal, kitartásukkal, derűjükkel példák lehetnek azok számára, akik megtorpantak a változás küszöbénél, vagy akik látszólag teljes életet élnek, de mégsem boldogok igazán. Én az emberi találkozásoktól vagyok igazán boldog. De talán mondhatom azt is, hogy mindannyian. Hisz, ha csak egyedül élnénk, elszigetelve a másiktól, akkor egy idő után betemetne minket az egyedüllét. Pont emiatt úgy érzem nekik is sokat adhat ez a folyamat, mert a rendszeres találkozásaink, beszélgetéseink és ha ők is kívánják, akkor a lemezmegjelenés által egyfajta pozitív figyelem irányulhat rájuk. Ez mindenképpen jó hatással lehet a lelkivilágukra, és előrelendítő erővel bírhat az életüket tekintve.

Igazi boldogság és egyben nagy fájdalom is ezekkel az emberekkel beszélgetni. Felfoghatatlan, hogy min mentek keresztül, mégis képesek mosolyogni és életük tanulságát megosztani. Az egyik beszélgetőtársam azt mondta legutóbb, hogy egyetlen dolgot változtatna meg az emberek gondolkodásmódjában: ne ítélkezzenek, ne általánosítsanak! Mindenkinek megvan a maga sorsa, amibe mi nem láthatunk bele és emiatt nem ítélkezhetünk felette. Én ezeket a sorsokat szeretném kicsit közelebb hozni Hozzátok a dalok szárnyán.

Igen ám, de nem csak én vagyok Átváltozásban, hanem hála Istennek egyre többen! :) Megragadnám az alkalmat, és be is mutatnám Nektek azt, aki mostantól az Átváltozás Blogot fogja kezelni, feltölteni tartalommal. Melis Dóri szabadúszó újságíró, blogger és utazó. A kultúra és művészet mellett a nomád élet lelkes híve. Nemrégiben érkezett haza egy világkörüli útról a vőlegényével. Az utazásuk végcélja pedig nem más, mint Marokkó volt (Apukám marokkói :) )!!! Szóval nagyon beleillik a kis bővülő csapatunkba, és nagy lelkesedéssel veti bele magát az Átváltozásba! A blogbejegyzéseken belül természetesen mindig üzenni fogok Nektek egy-egy személyes gondolattal, de Dóri lesz az, aki a dalok születésének folyamatát „dokumentálni” fogja.

Fogadjátok szeretettel sorainkat!! :)
Mesi

 

 

 [:en]Currently only in Hungarian...[:]

2017.09.13.Egy igazán különleges dolog van születőben...

[:hu] 

 

 

 

Mesivel találkozni mindig nagy élmény. Körülbelül tíz másodperce ismertem, amikor már mindannyian fülig ragadtunk az általa hozott azerbajdzsáni mézes süteménytől, és különböző eszközöket vetettünk be az elegáns kávézóban, hogy a ragacs legalább egy kis részétől megszabaduljunk. A következő összeröffenésünkkor sikerült megtalálnunk a Margitsziget egyetlen olyan pontját, melyet ától cettig „benőtt” a vakondtúrás, de hát tökéletes pázsiton ülni mégiscsak olyan snassz. A széttrancsírozott parlagot ki is neveztük sajátos szabadtéri irodánknak, ami nem szép, de legalább egy csendes pont a dugig tömött park közepén.

 

Ott, a vakondok által szétcincált gyepen Mesi előkapta rövid nyakú török lantját, azaz  a bağlamát, majd elénekelte nekem az első, még alakulóban lévő Átváltozás-dalt. Figyelembe véve csapnivalóan szegényes zenei ízlésemet – az elektronikus prüntyögésen kívül nem hallgatok igazán semmit – én lepődtem meg a legjobban, hogy mennyire a szerzemény hatása alá kerültem. Már nem hallottam a korábban zavaróan óbégató, híres-hírhedt zenélő szökőkút Miki Manóját, ahogy a közelünkben dolgozó munkások fúrókánonja is megszűnt létezni. Csak az énekre figyeltem, mely hátrányos helyzetű gyerekek álmaiból építkezik, indiai és más, saját szerzeményű dallamokba ágyazva.

Miután összeszedtem az államat két vakondtúrás közül és újra tudtam koncentrálni, Mesi elmondta, hogyan jött létre a projekt, melynek egy icipicit én is a részese lehetek azáltal, hogy blogolni fogok róla.

 

„Tavaly megszületett az első önálló dalom Átvàltozàs címmel, melynek szövege egy gyerekkori versemre épül. Annyira jó visszajelzéseket kaptunk, hogy Gerivel – aki a férjem és a dobosom is egy személyben - elgondolkodtunk azon, milyen jó lenne egy olyan lemez, ami a változásról, átváltozásról szólna. Olyan dalokat szeretnénk megalkotni, melyek elsősorban saját szerzemények, de a különböző népek zeneisége is megjelenik bennük. Elkezdtem ezen gondolkodni, aztán egy érdekes éjszaka jött egy érzés, hogy nekem le kell ülnöm beszélgetni olyan emberekkel, akik sorsukkal taníthatnak és adhatnak valamit másoknak. Az alkotási folyamaton keresztül ők is számos új és pozitív élménnyel gyarapodhatnak, így ez mindenki számára  „csodazsák” lehet.  A lemez a velük való találkozásokból fog megszületni.”

 

Kerülve a további spoilereket – egyébként sem illik egy még formálódó dologról csacsogni – egy igazán különleges dolog van születendőben. Ennek kiötlője és fő szerepvállalója Mesi, én pedig az ő árnyéka, aki követi őt mindenhova és igyekszik beszámolni azokról a pillanatokról és sorsokról, melyek az Átváltozás pilléreit jelentik. Reméljük, hogy ezek a dallamokba szőtt életek nem csak nekünk, de másoknak is tanító jelleggel szolgálhatnak és inspiráló erővel bírnak!

 [:en]Currently only in Hungarian...[:]

süti beállítások módosítása